Az anyanyelv nagyon szép és nagyon találó kifejezés. Amikor megtanulunk beszélni, azt elsősorban anyánktól tanuljuk. És nem a magyar (vagy német, vagy kínai, stb.) "nyelvet" tanuljuk meg, mint elvont, önmagában létező valamit, hanem azt, hogy anyánk hogyan beszél. Persze közben tanulunk apánktól is, és mindenki mástól akit beszélni hallunk. De mivel a legtöbb időt anyánkkal töltjük, nyugodt szívvel hívhatjuk anyanyelvnek azt, amit megtanulunk.
Persze le kell szögezni, hogy nem nyelvet tanulunk, mert olyan, hogy nyelv, nem létezik. Beszélni tanulunk, azt tanuljuk meg, hogy hogyan tudjunk úgy beszélni, hogy azt mások megértsék. Azt tanuljuk meg, hogy a többiek hogyan nevezik a dolgokat, és milyen szabályok alkalmazásával tudják elmondani a dolgok közötti viszonyokat. Azt is megtanuljuk, hogy hiába próbálunk magunk elnevezni dolgokat és kitalálni szabályokat, azzal nem érünk semmit, mert a többiek nem fogják érteni. Szép példa erre az ikrek saját beszéde (direkt nem neveztem nyelvnek). Ők együtt találnak ki neveket és szabályokat, más nem is érti őket, mégis tudják használni, de csak egymás között. Ez is bizonyítja, hogy "nyelv" mint olyan nem létezik, csak két ember közötti beszéd. Ha nincs ikertestvérem, nem is tudok kitalálni saját "nyelvet", mert csak két ember közötti beszéd létezik. Szóval kedves nyelvész urak, tessék elfelejteni, hogy önök a nyelvet tanulmányozzák. Önök csak és kizárólag az emberek közötti beszédet tudják tanulmányozni. Mert amint nem beszél senki, a "nyelv" is megszűnik létezni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése